Hiszem, ha látom (írta: luksi_okchamali
)
Az első személy, aki belebotlott,
Mr. Gerald Davison volt, aki a kutyáját, Lucyt sétáltatta. Egy kora reggeli
futó találta meg a holttestüket. Lucy kikaparta a saját szemét, Mr. Davison
pedig a pórázzal folytotta meg magát. Vér folyt a szemeiből. Nem sokkal később
megérkezett a rendőrség, hogy átkutassa a környéket. Amikor John Minor
járőrtiszt meglátta azt a valamit, előhúzta a fegyverét és fejbelőtte magát. A
társa, Dave Lewis járőrtiszt erősítést hívott és odarohant a holttesthez. Hogy
miért tett így, nem tudni. Felnézett és rögtön megértette. Melegséget érzett a
szemében. Fel tud forrni valaki szeme egyáltalán? Hallotta a közeledő autót és
elé lépett.
A következő két nap alatt tizenöten látták a lényt és mindannyian öngyilkosok lettek. Az egész negyedet kiürítették. Különlegesen felkészített embereket küldtek be, rohamrendőri felszerelésben, vegyvédelmi ruhában, de nem számított. Drónokat reptettek a park felett, hogy megtalálják az egész eredetét, de ahogy a fák közelébe ért, csak statikus zörejt lehetett látni a kamera által közvetített képen. Robotokat küldtek be kamerával, de kiolvadt lencsével érkeztek vissza.
Végül az egész parkot körbekerítették, kizárva mindenkit. Ez azonban nem tudott mindenkit megállítani, néha tinik lógtak be, hogy bizonyítsanak, de soha nem kerültek elő.
A kíváncsiság ölni tud. Minden évben bemegy valaki, hogy megpróbálja felvenni a rejtélyes lényt. Milyen látvány kergethet valakit öngyilkosságba?
Szerintem én leszek az egyetlen, aki megoldja a rejtélyt. Több évnyi felkészüléssel a hátam mögött készen vagyok. A legjobb kamerám van, amit pénzen venni lehet. Rádióaktívitás elleni felszerelés, infraérzékelő és gázmaszk. Még egy heveder is van rajtam egy kötéllel, hogy ha bármi történne, a társam ki tudjon húzni.
A park tele van szórva madártetemekkel és más nagyobb testekkel, de nem akarok belegondolni. A fák irányába indulok és egyik érzékelőm se jelez még.
Majd meglátom.
A következő két nap alatt tizenöten látták a lényt és mindannyian öngyilkosok lettek. Az egész negyedet kiürítették. Különlegesen felkészített embereket küldtek be, rohamrendőri felszerelésben, vegyvédelmi ruhában, de nem számított. Drónokat reptettek a park felett, hogy megtalálják az egész eredetét, de ahogy a fák közelébe ért, csak statikus zörejt lehetett látni a kamera által közvetített képen. Robotokat küldtek be kamerával, de kiolvadt lencsével érkeztek vissza.
Végül az egész parkot körbekerítették, kizárva mindenkit. Ez azonban nem tudott mindenkit megállítani, néha tinik lógtak be, hogy bizonyítsanak, de soha nem kerültek elő.
A kíváncsiság ölni tud. Minden évben bemegy valaki, hogy megpróbálja felvenni a rejtélyes lényt. Milyen látvány kergethet valakit öngyilkosságba?
Szerintem én leszek az egyetlen, aki megoldja a rejtélyt. Több évnyi felkészüléssel a hátam mögött készen vagyok. A legjobb kamerám van, amit pénzen venni lehet. Rádióaktívitás elleni felszerelés, infraérzékelő és gázmaszk. Még egy heveder is van rajtam egy kötéllel, hogy ha bármi történne, a társam ki tudjon húzni.
A park tele van szórva madártetemekkel és más nagyobb testekkel, de nem akarok belegondolni. A fák irányába indulok és egyik érzékelőm se jelez még.
Majd meglátom.
Csitt kicsi baba, csukd be a szemeid (írta: nichonova
)
„Csitt kicsi baba, csukd be a szemeid,
takarózz be jól és számold a bárányokat.
Az álommanó hozza a meglepetéseit,
amíg szépen, nyugodtan álmodsz.”
Ismételgettem az altatódalt, próbáltam felidézni anyám hangját, ahogy mindig álomba énekelt. A kisgyerekem csak nem tudott megnyugodni, teljesen éber volt és ingerlékeny. Bárcsak emlékeztem volna, hogy hogyan folytatódik.
Nem bírtam tovább a sírását – holnap korán munkába kell mennem. Kis bűntudattal, hogy ilyen későn fel kell keltenem, felhívtam anyámat.
- Szia drágám, mi a helyzet?
- Bocsi, hogy ilyenkor hívlak anyu, de emlékszel arra az altatóra, amit kiskoromban énekeltél nekem?
- Oh, ez olyan nosztalgikus, persze, mindegyikre tisztán emlékszem. Melyiket szeretnéd? A Csillogj, csillogj kiscsillagot?
- Nem, hanem amiben az álommanó és az ajándékai vannak. Amit minden este énekeltél nekem és valahogy így van…
Elénekeltem neki azt a részt, amit tudtam, de egy ideig csak csönd volt a túloldalon, majd megszólalt végül.
- Soha az életemben nem hallottam még ezt az éneket.
takarózz be jól és számold a bárányokat.
Az álommanó hozza a meglepetéseit,
amíg szépen, nyugodtan álmodsz.”
Ismételgettem az altatódalt, próbáltam felidézni anyám hangját, ahogy mindig álomba énekelt. A kisgyerekem csak nem tudott megnyugodni, teljesen éber volt és ingerlékeny. Bárcsak emlékeztem volna, hogy hogyan folytatódik.
Nem bírtam tovább a sírását – holnap korán munkába kell mennem. Kis bűntudattal, hogy ilyen későn fel kell keltenem, felhívtam anyámat.
- Szia drágám, mi a helyzet?
- Bocsi, hogy ilyenkor hívlak anyu, de emlékszel arra az altatóra, amit kiskoromban énekeltél nekem?
- Oh, ez olyan nosztalgikus, persze, mindegyikre tisztán emlékszem. Melyiket szeretnéd? A Csillogj, csillogj kiscsillagot?
- Nem, hanem amiben az álommanó és az ajándékai vannak. Amit minden este énekeltél nekem és valahogy így van…
Elénekeltem neki azt a részt, amit tudtam, de egy ideig csak csönd volt a túloldalon, majd megszólalt végül.
- Soha az életemben nem hallottam még ezt az éneket.
A
szellemek képesek akármihez kapcsolódni, ami az övéké volt. Régi gyűrűtől
kezdve, asztalon át kanapéig bármi szóba jöhet. Nem kell egy környéknek vagy
háznak kísértetjártának lennie, hazavihetsz egy szellemet akár azzal is, ha
veszel valamit a bolhapiacon vagy egy aukción. Ha az a tárgy olyan valakihez
tartozott, akinek erős érzelmi kötődése volt hozzá, akkor még haláluk után is
követni fogják, bárhova is kerüljön. Itt az ideje, hogy megmutassam az arcom a
tükörben az új tulajdonosoknak, mert úgy tűnik új otthonra leltem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése