A nevek a
falon (írta: Discord_and_Dine )
A Packwood barlag nagyságát körülbelül kétszázezernyi üregre tippelték. Mélyen a Cascade-ok alá ment és csak huszonöt százaléka van teljesen felfedezve.
Szóval tökéletes hely volt a barátaimnak és nekem.
Volt egy bejárata az erdő városhoz közeli részében. A helyi hagyomány az volt, hogy meddig mersz bemenni és felírni a neved a falra, mielőtt kijönnél. Persze minél mélyebbre mentél, annál inkább sötétebb, hidegebb, nedvesebb lett és még sok minden más borzasztó jelzővel lehet jellemezni ami tovább van.
Mindenképp kell egy elemlámpa, hogy lásd a helyet, ahova írod a neved.
Olykor olyan híreket lehetett hallani, hogy néhányan eltűntek a barlangokban, de erre semmi bizonyíték nincs, ami alátámasztaná a híreszteléseket. Nem mintha ettől kevésbé lenne félelmetesebb.
Egy részeges estén a haverokkal a bejáratnál találtuk magunkat. Jim, az egyik legjobb barátom, fogadott velem, hogy menjek be, amennyire csak merek és írjam fel a nevem a falra én is. Valakinél volt egy alkoholos toll, nálam meg a telefonom zseblámpája, így hát neki is indultam a sötétségnek.
Az elején még rengeteg név volt a falakon, több évre visszamenőleg is. Ahogy egyre mélyebbre mentem, kezdtek megritkulni a jelzések, de valószínűleg az alkohol adta bátorság miatt folytattam utam. Elhagytam azt a pontot is, ahol még volt egy-két név, és már teljesen üres fal mellett sétáltam. Csak a szürke falat világította meg a telefonom fénye, míg nem újra szavak bukkantak fel. Nem ismertem fel egyiket sem, halandzsának tűntek, alig olvasható kaparásnak, mintha reszkető kézzel írták volna, olyan részegek, mint én.
Valahol magam előtt halk lépteket hallottam, és ahogy felirányítottam a fényt, ott volt. Egy alak állt a járatban, nagy részét kitöltve. Homályos szemei visszatükrözték a telefonom fényét, nagy ügyetlen, karmos kezében pedig egy darab szén volt.
Kiáltottam, a lény pedig torokhangon morrant fel és ellentétes irányba rohant, be a hegy mélyébe. A lámpám fényében távolabb több homályos tekintet csillant meg, de nem sokkal később mind eltűnt.
Felfordult velem a világ, ahogy jöttem kifele a barlangból és végigsimítottam az érthetetlen íráson a falon, amiket azok a furcsa lények hagytak, amik addig mentek a külső világ felé, ameddig mertek.
A Packwood barlag nagyságát körülbelül kétszázezernyi üregre tippelték. Mélyen a Cascade-ok alá ment és csak huszonöt százaléka van teljesen felfedezve.
Szóval tökéletes hely volt a barátaimnak és nekem.
Volt egy bejárata az erdő városhoz közeli részében. A helyi hagyomány az volt, hogy meddig mersz bemenni és felírni a neved a falra, mielőtt kijönnél. Persze minél mélyebbre mentél, annál inkább sötétebb, hidegebb, nedvesebb lett és még sok minden más borzasztó jelzővel lehet jellemezni ami tovább van.
Mindenképp kell egy elemlámpa, hogy lásd a helyet, ahova írod a neved.
Olykor olyan híreket lehetett hallani, hogy néhányan eltűntek a barlangokban, de erre semmi bizonyíték nincs, ami alátámasztaná a híreszteléseket. Nem mintha ettől kevésbé lenne félelmetesebb.
Egy részeges estén a haverokkal a bejáratnál találtuk magunkat. Jim, az egyik legjobb barátom, fogadott velem, hogy menjek be, amennyire csak merek és írjam fel a nevem a falra én is. Valakinél volt egy alkoholos toll, nálam meg a telefonom zseblámpája, így hát neki is indultam a sötétségnek.
Az elején még rengeteg név volt a falakon, több évre visszamenőleg is. Ahogy egyre mélyebbre mentem, kezdtek megritkulni a jelzések, de valószínűleg az alkohol adta bátorság miatt folytattam utam. Elhagytam azt a pontot is, ahol még volt egy-két név, és már teljesen üres fal mellett sétáltam. Csak a szürke falat világította meg a telefonom fénye, míg nem újra szavak bukkantak fel. Nem ismertem fel egyiket sem, halandzsának tűntek, alig olvasható kaparásnak, mintha reszkető kézzel írták volna, olyan részegek, mint én.
Valahol magam előtt halk lépteket hallottam, és ahogy felirányítottam a fényt, ott volt. Egy alak állt a járatban, nagy részét kitöltve. Homályos szemei visszatükrözték a telefonom fényét, nagy ügyetlen, karmos kezében pedig egy darab szén volt.
Kiáltottam, a lény pedig torokhangon morrant fel és ellentétes irányba rohant, be a hegy mélyébe. A lámpám fényében távolabb több homályos tekintet csillant meg, de nem sokkal később mind eltűnt.
Felfordult velem a világ, ahogy jöttem kifele a barlangból és végigsimítottam az érthetetlen íráson a falon, amiket azok a furcsa lények hagytak, amik addig mentek a külső világ felé, ameddig mertek.
Porszemek (írta: chuckusmaximus )
- Hé, Apu, tudtad, hogy kétszázezer porszem van minden egyes pohár vízben?
Mosolyogva nézek a nyolc éves fiamra, ahogy felemelem a pohár vizet a számhoz.
- Ki mondta ezt?
- Természetismeret órán tanultam ma. – Ragyog a boldogságtól, ahogy nagyot kortyolok a vízből és megtörlöm a kézfejemmel a számat.
- Nos, köszi, hogy megtöltötted a poharam, de egyáltalán nem érzem benne a port.
- Tényleg? – Kérdi kíváncsian. – Nem volt elég poros a vized, ezért adtam hozzá többet.
Összeszűkült szemekkel nézek rá.
- Hogy érted? Milyen port adtál hozzá?
- Azt a port. – Mutat büszkén a padlóra, a lábánál. Lenézek és meglátom az ismerős sárga dobozt, a vörös körrel.
- Láttam, hogy tettél belőle anyu italába tegnao éjjel és gondoltam azért rakod bele, mert nem volt elég por benne.
Érzem, hogy felfordul a gyomrom, ahogy a mosolygó fiamra nézek és eszembe jut a feleségem teste, ponyvába csavarva a garázsban.
Tíz százalék
(írta: makearecord )
Harmadjára számoltam meg a pénzt, de az összeg nem változott.
Francba.
Az üzenet világos volt, kétszázezer dollár Jeremy biztonságos visszatéréséért.
Húszezer dollárral kevesebb volt.
Ledobtam a katonai zsákot a földre és még bele is rúgtam, a biztonság kedvéért. Tíz százalék. Tíz százalék. Mit fogok csinálni?
A táskát bámultam, amikor megszállt az ihlet. Megragadtam a hentesbárdot és elindultam lefele a lépcsőn.
- Rossz hírem van Jeremy. A családod csak kilencven százalékban törődik veled. Attól tartok, le kell vágnom az egyik kézfejed mielőtt hazaviszlek. Bal vagy jobb legyen? Te döntesz.
Harmadjára számoltam meg a pénzt, de az összeg nem változott.
Francba.
Az üzenet világos volt, kétszázezer dollár Jeremy biztonságos visszatéréséért.
Húszezer dollárral kevesebb volt.
Ledobtam a katonai zsákot a földre és még bele is rúgtam, a biztonság kedvéért. Tíz százalék. Tíz százalék. Mit fogok csinálni?
A táskát bámultam, amikor megszállt az ihlet. Megragadtam a hentesbárdot és elindultam lefele a lépcsőn.
- Rossz hírem van Jeremy. A családod csak kilencven százalékban törődik veled. Attól tartok, le kell vágnom az egyik kézfejed mielőtt hazaviszlek. Bal vagy jobb legyen? Te döntesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése