Horror Hétfő #4

A féregkirály (írta: Capon-breath)

Mindenhol körbevesznek a giliszták. Ha keresnél a kertedben, több tucatot vagy akár több százat is találnál. A tudósok úgy becsülik, hogy minden 26 kilónyi emlősre a felszínen nagyjából 330 kiló giliszta jut. Ez azt jelenti, hogy az emlősöket 12 az 1-hez felülmúlják.
Annak ellenére, hogy egyszerű élőlények, meg tudod tanítani nekik, hogyan jussanak ki egy labirintusból, egy fénypontot követve.
Ha félbevágsz egy kukacot, akkor mindkét feléből új egyed fejlődik ki.
Ha fogod a gilisztát, aminek megtanítottad, hogyan jusson ki az útvesztőből és félbevágod, csodálatos módon mindkét fele tudni fogja, hogy jusson ki.
Ami még figyelemreméltóbb, ha összedarálsz egyet, ami tudja hogyan kell kijutni és megeteted egy másikkal, az új gilisza is tudni fogja a kiutat, egy olyan helyen, amit még nem látott és a közelében se volt.
A giliszták hihetetlen lények, mert sejtszintű memóriájuk van, amit semelyik másik állatnál se lehet megfigyelni.
Svájci tudósok többre voltak kíváncsiak, ezért rádióaktív izotóppal etettek meg több száz gilisztát és szabadon engedték őket. Megdöbbenve fedezték fel, hogy egy idő után mindegyik egyed ugyanarra indult meg, néha több száz mérföldet is utazva földalatt. Miután elérték a találkozási pontot, lassan ugyanabba az irányba indultak el.
Így fedezték fel a férgek királyát.
A föld alatt váj járatokat, a sápadt óriás, testes és sírszagú. Hívja az alattvalóit, hogy tiszteletüket tegyék előtte. Jönnek és hozzák a tudást a szörnyű királynak, ki felfalja őket. A tudása és ereje folyamatosan növekszik így.
A giliszták egyszerű állatok, egyszerű aggyal, de gondolj arra, hogy a halálunk után a szemünket falják fel, majd az agyunkat, ahogy a földben oszlunk lassan. Tényleg csak tápanyagot keresnek? Nem, mind a giliszta királyt szolgálják, hogy megszerezze a tudásunk. Az egyedi sejtszintű memóriájukat használják fel, hogy megszerezzék a gondolatainkat és az emlékeinket kegyetlen mesterüknek. Hogy megmutassák a királynak, milyen a világ odafent.
A világ népességének fele fertőzött parazita gilisztákkal. Cérnaférgek, fonálférgek, gyűrűsférgek és laposférgek, csak egy pár tagja annak a seregnek, amit a féregkirály rendezett be ellenünk.
Benned van, észrevétlenül és a tudtod nélkül.
A féregkirály alattunk van, látja, amit mi látunk, tudja, amit mi tudunk. Féltékeny a felszín fényére és melegségére. Tervet sző és vár. Tudja, hogy nemsokára eljön az ideje és az orvgyilkosai már a helyükön vannak. Tizenkettő az egyhez aránnyal.


A húgom, a parazita (írta: EvantheNerd83)

Múlt éjjel megöltem a húgom. A kis görcs megérdemelte. Mindig idegesítő, kellemetlen és sajnálatraméltó féreg volt, ami a véremet szívta, és a pénzem.
Persze, én voltam az, aki adott neki, de nem szívesen.
Mindig azokkal az átkozott kiskutyaszemeivel nézett, mindig akkor jelent meg, amikor pénz volt a kezemben.
Annyira utáltam azt a boszorkányt.
Utáltam ahogy rám nézett, utáltam ahogy beadtam a derekam.
Az erdőben öltem meg, a házunk és az általános iskola közt. Reszketett, ahogy apám vadászkésével átvágtam a szép kis torkát. Még sikítani se volt ideje, ahogy vörös cseppek színezték be a havat. A földre rogyott, a feje oldalra dőlve, tágra nyílt szemekkel.
Vér fröccsent a cipőmre, de nem érdekelt. Bárhol eldobhattam és hazudhattam.
Néztem ahogy rázkódott és hörgött, majd abbamaradt.
Már a testet akartam elrejteni, amikor meghallottam a zokogását.


Stopposok (írta: primorialdwarf)

Akkor vettem észre, amikor a benzinkúthoz közeledtem.
Pár száz márföldre a legközelebbi várostól, csak a fényszóróm világította meg a koszos körmeit, amivel a szokásos "Elvinnél?" jelet mutatta, ahogy a kút végén állt, remélve, hogy valaki felveszi.
Én felvettem.
Az ajtó kinyílt és beült a kocsiba. Először a bűze csapta meg az orrom, majd ehhez jött még a kinézete: zsíros haj, piszkos ruhák, sáros bakancs és sárga fogak látszódtak, ahogy vigyorgott.
Majdnem megbántam, hogy felvettem, de összeszorítom a fogam, mert emlékszem, hogy nem is olyan rég én is az úton voltam, a túlélésem pedig idegenek emberségén múlt.
Pár mérfölddel később, miután elkezdtünk beszélgetni, a kezét a combombra rakta, próbálta meddig mehet el.
Éreztem, ahogy engem bámult és próbálta kitalálni, mennyi erőt kell kifejtenie, hogy legyűrjön és mennyire lennék ellenálló.
Nem volt túl sok türelmem ma, ezért a kormányhoz rejtett késért nyúltam és egy gyors döfés a torokra meg is tette. Összevérezte az ülésem, ami azt jelentette, hogy még több vért kellett letakarítanom a bőrülésről.
Sóhajtottam.
Mindig ugyanúgy ért véget. Egy törékeny, gyenge nőt láttak, ahogy az a valaki régen, aki felajánlotta hogy elvisz, és a kedvességemre alapoztak.
Kinyitottam az ajtót valahol az úton és hagytam, hogy kizuhanjon a test, legurult az út szélére.
Még egy olyan lélek, akit nem fog hiányolni a világ.
Már évek óta vezettem a környkéken és próbáltam találni valakit, akit nem ez a sors érne, de nehéz.
Talán a következő más lesz.